| FŐOLDAL : És 19.45-kor megkezdődött a KITÖRÉS |   
		
 És 19.45-kor megkezdődött a KITÖRÉS
  2011.02.11. 08:31 
 
 1945 február 11. 
A Fővárost védők igazi hősök voltak. 
Függetlenül attól, hogy német, vagy magyar katonák, vagy civilek voltak.  
Helytálltak két hadsereggel szemben 102 napig, úgy hogy ebből 53 napig teljes bekerítésben harcoltak. Európa hősei Ők.  
Rájuk emlékezni nemcsak állampolgári jogunk, hanem kötelességünk is.  
  
  
1944 októberében a Szovjet csapatok, Két páncélos   hadserege a 2. és 3. Ukrán hadsereg körülzárta Budapestet. Sztálin   parancsára október 29.-én kezdődött meg az ostrom, amely a második   világháború során a Moszkvai és Sztálingrádi csaták után a harmadik   legnagyobb városi ostrom ütközete lett. A 102 napig tartó ostrom során a   Budapestet védők – körülbelül fele részben németek és magyarok,  katonák  és civilek egyaránt, a lakosság elszánt támogatásával korábban  soha nem  tapasztalt helytállásról, hősiességről tettek tanúbizonyságot.  A  szovjet hadseregek vezetői Malinovszkij és Tolbuchin marsallok  először  november 7.e napját tűzték ki az ostrom befejezésére, majd a  December  végi Karácsony napjait ígérték a győzelmükre Sztálinnak.  
  
A   Német és Magyar csapatok vezetői Karl – Pfeffer Wildenbruch   obergruppenfhürer, August Schmidhuber tábornok és Hindy Iván   vezérezredes kiválóan szervezték meg a védelmet, amelyet Pesten kiválóan   támogatott Baka Barnabás Őrnagy rohamtüzér osztálya. A végig nyolc,   tízszeres túlerőben lévő szovjetek nyomására az önfeláldozó hősiesség   ellenére 1945 január 18.-án fel kellett hagyni a Pesti oldal védelmével.   A maradék védők a Budai oldalra szorultak és a teljes körülzárást   követően egyre kisebb területen védekeztek. A Német és Magyar hadvezetés   többször is kísérletet tett a fővárosunk felmentésére. Legjelentősebb a   IV. páncélos hadtest Herbert Otto Gille Obergruppenfhürer és Ney  Károly  hungarista különítményének támadása. Mélyen benyomultak a  katlanba, de  az utánpótlásra küldött üzemanyag uszályokat Komárom  térségében az  Amerikai és Orosz repülők szétbombázták, a páncélosok  tehát nagyjából  Mány, Zsámbék, Tinnye térségében üzemanyag hiány miatt  megálltak.  Február elején nyilvánvalóvá vált a vég. Az utánpótlást  szállító repülők  a vérmező elvesztése után nem tudtak többé leszállni.  
1945 február 11.-én 17 óra 50 perckor Wildendruch tábornok leadta utoló rádió üzenetét. „   élelmiszerünket felhasználtuk, az utosó töltényeink csőre töltve,   Budapest védői választhatunk a kapituláció, vagy a harc nélküli   lemészárlás között. Az utolsó harcképes részekkel, honvédekkel és   hungaristákkal együtt offenzív módon új harci bázist keresek. Február   11-én a sötétség beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor-Máriahalom   térségében.  
 
  
És 11-én 19,45-kor megkezdődött a KITÖRÉS  
Az   akció előkészítéseként, tüzérségi támogatás nélkül egy német kommandó   magyar honvédek és hungarista egységek segítségével lefegyverezte és   megsemmisítette a Széll Kálmán tér / ma Moszkva tér/ orosz őrségét, két   orosz ezredet. 
23   900 német katona, /ebből 9 600 sebesült/ és 20 000 magyar / ebből 2   000-nél több sebesült/ vett részt a kitörésben. Őket követte kb 20 000   civil fegyvertelen lakos – és indult meg a jelre. Szakértő kutatók, és   túlélők szerint a kitörés főbb irányait és idejét a szovjetek tudták. 
Már   az első métereken minden addigit felülmúló tűz fogadta a Bécsi Kapu   téren kitörő támadókat. Már a Széll Kálmán téren is csak óriási   emberveszteséggel tudták átverekedni magukat és folytatták támadásukat a   budai hegyek irányába. A kitörésben a Német és Magyar katonákon kívül   részt vettek különböző önkéntes alakulatok is. Kiemelkedő hősiességük   miatt meg kell említeni a magyarok közül a két egyetemi zászlóaljat. A   tizenöt -tizennyolc év körüli fiatalok közül, mindössze nyolcan tudták   átverekedni magukat. Meg kell említeni a vannay riadózászlóaljat,   amelynek vezetője Vannay László 1938-ban részt vett a felvidéki rongyos   gárda létrehozásában és a Kárpátalján vívott gerillaharcban a magyar   területekért. Az először december 24-én bevetett 680 tagú önkéntes   zászlóaljból a kitörésre már csak 120-an indultak el és szinte utolsó   szálig elestek. Parancsnokuk Vannay László és a 70 éves Prónay Pál is a   kútvölgyben halt hősi halált. Az Olasz / ma Szilágyi Erzsébet fasorban   hömpölygött a tömeg és fentről az előre kiépített beton   kis-erődítményekből, ablakokból és kapualjakból zúdult rájuk a halál. A   Lövőház utcában esett el az a Gerhard Schmidhuber német vezérkari   ezredes, aki egy hónappal korábban megkímélte a budapesti gettóban élő   60-70 000 zsidó életét. Budapesten kizárólag a gettó területét nem   védték a német és magyar csapatok. Egy túlélő fiatal önkéntes Szántai   Lajos így emlékszik vissza az Olasz fasorra. „Egy gyermekkocsit toló   fiatal anya kapaszkodott belém, igyekeztem segíteni neki, de egy szemből   érkező ágyúlövés egy pillanat alatt elsodorta mellőlem. Kézitusát   vívtunk késsel és kézigránátokkal. Patakokban foly a véres hólé a Széll   Kálmán tér irányában.” A kitörők végül is két fő irányban tudtak előre   törni. Az egyik fő irány a Sváb hegy és János hegy irányába a másik a   Rózsadomb és a Szarvashegy irányába vezetett. Egy kisebb 500 fős német   egység és a német vezérkar az Ördögárokban kísérelte meg a kitörést.   Igen erős ágyútüzet kaptak a legtöbben meghaltak a vezérkar pedig   fogságba esett. A János hegy irányába kitörők között volt Kokovay Gyula   /egyetemi rohamzászlóaljtól. Így mondja el az utolsó perceket. „Már   világosodott, mikor öt-hatszáz méter futás után az erdőszélen puskatűz   fogadott bennünket. Viszonozni akartam a tüzet de a géppisztolyom   bedöglött. Nem volt időm megnézni mi baja, ezért a hátamra dobtam, és   elővettem a rohamkésemet és az övembe dugtam, hogy kéznél legyen. Már az   orosz állásoknál voltunk amikor gránátok repültek felénk. Egy   tojásgránát fejbe talált. Elestem és a sapkám lerepült a fejemről.   Önkéntelenül érte nyúltam és közben észre vettem, hogy a gránát előttem   van. Fekve maradtam mikor felrobbant. Ekkor felugrottam és rohantam a   többiek után. Nyolc tíz lépésnyire egy fa mögül, egy orosz katona lépett   elő és puskáját rám fogva elsütötte. Tisztán hallottam, ahogy  elkattan,  de nem robbant a töltény. Ekkor felemelte a csövénél fogva és  rám akart  sújtani. Nem vártam meg, éppen odaértem és késemet az  oldalába döftem.  Összegörnyedve esett el, én pedig utolértem társaimat  akik már  túljutottak a fedezéken. Egy töretlen kukoricáson mentünk  tovább amikor  ránk kiáltottak. Halt! A következő pillanatban már három  német katona  szaladt felénk és rázták a kezünket, vállunkat. Levittek a  lejtőn a  közeli faluba. Mány volt. „ A budai erdőkben, a Tabánban és a  várban még  napokig folyt a hajtóvadászat a lőszer nélküli német és  magyar  katonákra. Áttörni mindössze 780 embernek sikerült.  
A   sokkot kapott éhező és sebesült katonák bolyongtak az utcákon. Nem   mentek be az óvóhelyekre, hogy kíméljék a polgári lakosságot. A   dzsippekkel, teherautóval száguldozó oroszok százszámra ütötték el őket.   Még hetek múlva is ott hevertek felismerhetetlenül szétlapítva a   fagyott úttesten. Nem volt kegyelem. A két földalatti tábori kórházban   mintegy 3000 sebesültet az orvosokkal és ápolónővérekkel együtt   gyilkoltak meg úgy hogy lángszóróval égették őket halálra, vagy más   esetben benzines hordókat gurítottak közéjük és kézigránátokkal   gyújtották fel őket. A citadella körül még hetekig is látható volt kb.   5000 német halott. Ők az SS tagjai voltak, fogságba estek, de nem volt   irgalom lefejezték őket és diadalként kitűzték fejüket.  
A   győztes szovjet hadsereg vezetői tíznapos szabad rablást  engedélyeztek.  Százezer számra erőszakolták meg a nőket, és vittek  minden értéket. A  Szovjet hadvezetés hetvenezer hadifogoly ejtését írta  elő. De az ostrom  során a nyolcvanezres védőseregből csak 20 000 fő  katonát ejtettek  fogságba. Így Budapest lakói közül 50 000, vagy annál  is több civilt  hajtottak el évekre hadifogságba. A támadó Szovjet  vesztesége 400 000  halott és sebesült. A győztesek kitüntetésein a  felirat pedig Budapest  elfoglalásáért és nem pedig felszabadításáért  volt olvasható. 
A   Fővárost védők igazi hősök voltak. Függetlenül attól, hogy német, vagy   magyar katonák, vagy önkéntesek, nyilasok vagy civilek voltak.   Helytálltak két hadsereggel szemben százkét napig, úgy hogy ebből 53   napig teljes bekerítésben harcoltak. Európa hősei Ők. Rájuk emlékezni   nemcsak állampolgári jogunk, hanem kötelességünk is.  
  
Budapest 2010 január 27.  
Marosvári Imre 
  
 | 
Ez egy igen jó írás.Nagyon sokat foglalkozom a II.világháborúval,minden kis szösszenetre ki vagyok éhezve.Olyat is beszélnek,hogy NKVD tisztek szivárogtak be várba ki adva magukat németnek vagy magyarnak,szerintem ez már lényegtelen sosem tudjuk meg mi volt igazán.