| 		
		 
 A mese
  2009.10.31. 19:25 
 
 Egy mese  rólunk. 
Multunkról, jelenünkről, jövőnkről. 
Ifj Csóri Sándor nyomán 
Mondom, csak egy mese!  
 
 
Képzeljük el, hogy élt egy nép a nagy erdő sűrűjében távol a világ zajától. 
Tisztelték az eget, a földet, a napot, a holdat, a tiszta vizű forrásokat ,és az erdőt ami táplálta őket. Békében éltek a teremtett világgal. Énekelték saját ősi dalaikat, azt zenélték, táncolták, mesélték, amit még ükapáiktól tanultak. 
Egy napon érkezett egy messziről jött idegen, aki csillogó- villogó üveggyöngyöket osztogatott, és azt mondta az ámuló, bámuló törzs tagjainak, hogy elavult a ti zenétek, táncotok, éneketek.  
Énekeljetek , táncoljatok dobozból jött zenére , mert ez fejlettebb, mint a ti szégyellni való zenétek!  
A világon mindenhol ez a menő, mert ez hozza a szabadságot! 
A törzs tagjai csak ámultak, bámultak, és ártatlanul elhittek mindent a messziről jött embernek. 
Az öregek érezték, hogy nem lesz ez így jó, de a fiatalok hamar rákaptak az új módira. Leszólták a népükért aggódó öregeket, mert a csillogó új világ elkápráztatta őket.  
Csakhamar bevezették a zenélő, beszélő dobozt, a rádiót, ami idegen zenével, a törzstől idegen szellemmel árasztotta el őket, mosta át az agyukat, nap, mint nap. 
Az idegen kultúra lassan, de biztosan szétszedte az ősi hagyományokat. 
A törzs tagjait már nem az isteneik, hanem az idegenek törvényei vezérelték, így elidegenedtek egymástól is. Idegeneké lettek. A pénz lett a gondolataik ura. 
A törzs fiatal, tapasztalatlan tagjai anyanyelvi szinten szívták magukba az idegen kultúrát, és már sajátjuknak tekintették. 
 Elveszett a régi becsület, az önbecsülés, amit a régi időktől kezdve fontosnak tartottak. Oda lett. Elárulták a régit. Árulókká lettek. Elárulták magukat, és a csillogó csecse-becsékért elárulták a földjüket, az élőhelyüket, a népüket. 
Elárulták egymást lelkiismeretlenül, mert a régi istenes életüket, a kölcsönös tiszteletet, felváltotta az önzés, a kivagyiság.  
Már nem volt már saját zenéjük, táncuk, teremtő gondolatuk, énekes életük. Ők már nem ők voltak.  
Kivetkőzve az isteni harmóniából másokká, a másoké lettek.  
A másság magával hozta a magányosságot.  
Az idegenségtől idegesek lettek.  
Márpedig az aki ideges az izgul, aggódik, szorong, nyugtalankodik, mérgelődik, dühöng..., 
 az rosszat gondol.  
Rosszat gondolni, pedig rossz.  
Ennek a történetnek, ennek a világnak  jó befejezést gondolni pedig jó, de hát ez önökre, rátok, reánk van bízva!!! 
  
 |