| FŐOLDAL : Forr a baracklekvár, bennem meg a düh! |   
		
 Forr a baracklekvár, bennem meg a düh!
  2009.07.15. 14:25 
 
  
Dühös vagyok és elkeseredett.  Előrebocsátom, hogy nem vagyok szakember ezen a téren. Csak egy a sok közül, aki szeret jókat enni, és attól fél, hogy néhány év múlva már nem ehet jóízű magyar gyümölcsöt, zöldséget, húst.  
 
  
  
   
Miközben kavargatom a baracklekvárt, én is fortyogok. Hogy a csudába lehet az,hogy itt a barackszezon kellős közepén, mikor jó a termés árad befele a külföldi barack. Ami ízben meg sem közelíti a hazait. Az emberek nem is tudják, de nagy részüket nem is érdekli honnan van, milyen, csak az hogy mennyi az ára. Megveszik. 
A magyar gyümölcs pedig nem kell, vagy alig adnak érte valamit. 
A gazdálkodó akitől vettem a gyümölcsöt széttárja a karját: mit tehet? Próbálja eladni itt is - ott is.    A nagybani az egy maffia. Ha meg árul, akkor nincs aki szedje, szállítsa, nincs hol tárolni, nincs megbízható munkás.  
 A Magyarok Vásárai segítenek  valamit, de nem oldják meg a helyzetet. Hát ennyire tehetetlenek, ennyire kiszolgáltatottak vagyunk? Vagy megszoktuk, hogy majd valaki megoldja a gondjainkat. 
Itt léphetne a Magyarok Szövetsége! 
néhány  naív ötlet:  
A  gazdákon keresztül fel kell térképezni: mely cégek, honnan mit hoznak be a mi kárunkra, és meg kell akadályozni. tiltakozással, sztrájkkal, blokáddal. 
Hallhattuk nem egyszer, hogy a franciák kiborogatták a magyar libamájat, a németek kampányt folytattak magyar termékek ellen, stb.  
Amíg nem vagyunk teljes jogú EU tagok /mezőgazdasági támogatások, addig a piacainkat is védhessük/ veszett fejsze nyele, de mégis. 
A támogatásoknak, pályázatoknak úgy is az a bajuk, hogy soha nem arra adják amire kellene, hanem valamilyen irányba terelik a termelőt, aki ráadásul nem a megoldással foglalkozik, hanem „jó” pályázatot próbál készíteni, és vár. 
Ami nem kerül ki a megyéből, arra a magyar szokás legyen mérvadó 
Egy sufnit, garázst, vagy házrészt körbehungarocellezzük beteszünk egy hűtőkompresszort, és van hűtőházunk. 
Feldolgozzuk ivólének, pálinkának, lekvárnak. 
Csináltathatunk egy szalagot, amivel felcímkézzük a ládát nevünkkel, elérhetőséggel. Nevünket adjuk az árunkhoz.  
/Az átkos legnagyobb bűne, hogy a szakembereket pártemberekre cserélte, aki szólni mert, azt elvitték, tönkretették. A minőség nem számított, csak a mennyiség. Az embereket rászoktatták a mindegy milyen, csak legyen, csak hagyja el a gyárkaput, csak a terv meglegyen. Tisztesség, becsület, munkamorál hát ide jutottunk/ 
El kell érni, hogy az árun fel kelljen tüntetni a származási helyet a piacokon is. 
Aki átpakolja a ládát, eredetet hamisít,  élelmiszert szennyez, annak x időre be kell vonni az engedélyét. Valamikor a kenyérhamisítót fellógatták. 
Amelyik őstermelő nem a sajátját árulja, hanem a nagybanin veszi, attól vissza kell vonni az igazolványt.  
A gazdáknak az árképzésnél meg be kell látni, hogy a hazafias lelkesedést néhány alkalom után felülírja a pénztárca. 
Egészítsd ki , küldd tovább! 
Majd csak lesz belőle valami. 
Koska György            2009-07-15 
  
 |