Peonia-Peo írások

A Dobos dala

Lágyan libegnek a gyertyák.
Ablakokban fénypont, kezek árnyékolják... megtalálsz bújdosó.
Halkan koppan az ajtó, ritmusa volt-dob-szó, pereg ahogy régen,
csak most lépés neszét féltem hátam mögött.
Akkor csata zajban megdördülő dobban, hívó erejét szerte kiáltottam!
Gyertek! A Hazáért!

Nem követett árnyék.
Füstje az ágyúnak szememet nem csípte,
kardnak villanása sorsot írt az Égre...
ember az emberre...jaj, miért? ki kérte...és mégis:
Gyertek! A Hazáért!

Honnan jött az Árnyék?
Lehet, hogy a sötét Világossá váljék?
Vagy mindig is itt volt, várta hogy a kezem a sárba tapossa...
Ne gondolj most dobra!
Menekülj! Talán a Hazáért?

Maradjon Dobosa, ki a ritmust tudja.
Csendes koppantásra, ha csak ennyi futja... az utat a gyertya-pillogás mutatja.
Találsz értő fülre, asztalon a kenyér.
Nem szóltok, mert nem kell:
Együnk. A Hazáért.

Indulj tovább Dobos, nagy magyar városba.
Tizenhárom férfi adja magát Sorsra.
Éld meg a haláluk.
Aztán visszavárunk.
Ne engedd iszonyat lélek-szárítását!
Könny mossa szívedből vészdob kopogását.
Felejtsd el a testet, kit a kötél himbál!
Szorítsd össze szádat, magadban sikítsál!
Mögötted az Árnyék!
Bújj el! A Hazáért!

Kellenek Dobosok, kik a ritmust hozzák.
Hiszek a kezedben, meggyújtod a gyertyát.
Akkor is, ha érzed: mögötted az Árnyék.
Ki mered mondani.
Élek. A Hazáért.