"Eltemetnek engemet a vadvirágok..."
s válok édes természetté.
Hol dobtak rám hantot sietős kezek,
ne legyünk farkas prédája, szagunk idecsalja...
elesett katonák, névtelen gödörben.
Még ha bajtársam igazított rendbe, süllyesztetett a földbe, tán elvitte hírem: 
nyugszik ő békében, nyugodj bele anya, gyermek, feleség...
élet megy tovább, nélküle, kit hazavártál, rettentő csatából.
Távol otthonától, nyugszanak, menj tovább...élni az éltetet.
De ha idegen kezek, jaj idegen arcok adtak át a sírnak,
hogy tudsz megnyugodni, otthon maradott? 
Halálom hírét kitől kaphatod? 
Vagy köt örök gúzsba az el nem gyászolt gyász?
Az örök várakozás...hírt kapok, érzem él...vagy halott? 
S életed egybefonódik vele. 
Kit eltemettek idegen virágok. Örökre.
Van szabadulás?
Lehet.
Ha látsz helyet, hol emlék áll elesetteknek...
állj meg és gondolj rá. 

Peonia