Halálsoron a kistelepülések!

A magyar vidék lepusztítását tudatos előkészítés előzte meg. Mára kétségtelen tény, hogy az elmúlt 60 évet teljes egységként kell szemlélni, stratégiailag összefüggő egészként. Olyan erőszakos beavatkozásnak, amelynek a lényege a „globális” vagy „internacionalista” - munkamegosztás néven elhíresült politikai és pénzügyi agresszió. Külső és belső támadásnak, amely alapjaiban rengette meg az önellátásra, illetve a belső szuverenitásra berendezkedett társadalmat.

 Nézzük az elmúlt évek tanulságát.

A vesztes világháború után szükségessé vált bizonyos politikai és gazdasági reform, a lerombolt, kivérzett ország túlélése érdekében. A tradicionális értékeken nyugvó társadalom a szovjet szuronyok árnyékában „választhatott” az Isten, Haza, Család által szimbolizált magyar út lassabb, ám társadalmi közmegegyezésen alapuló programja, vagy a diktátumokkal, terrorral kikényszerített társadalmi genocídium között. A nép az előbbit választotta, a győztesek az utóbbi mellett döntöttek. A kommunisták felvállalták a magyar államiság felszámolást. Ezt a vállalást, mind a trianoni utódállamokat létrehozó nyugati pénzhatalom, mind a kommunista internacionalizmus támogatta. Nehéz harcra számítottak, az ezeréves hagyományaival átitatott magyar vidék kemény falatnak tűnt, ezért 1945 után a földosztás álcája alatt szétverték a potenciálisan fenyegető nagybirokrendszert, majd a kiszolgáltatott kisgazdaságokat belekényszerítették a TSZ-be. Meggátolták az önellátást, lesöpörték a padlást, ugyanakkor gigantikus méretű ipari beruházásokat hajtottak végre, városokat építettek semmiből, lásd Leninvárost, vagy Sztálinvárost. Ellehetetlenített, kiéheztetett földművesek százezrei kényszerültek lakhelyük elhagyására, és telepedtek le a frissen épült vasbeton rezervátumokban.

Nagybudapest létrehozása is ezt a célt szolgálta. Budapest, mint tradicionális kereskedőváros - szabad királyi városként - nagyfokú önállósága miatt – valljuk be - inkább városállam volt, mint Magyarország része.

Budát német posztókereskedők tették középkori pénzhatalommá.

A város a 18. század végétől gazdasági hatalmánál fogva terjeszkedni kezdett, ekkor már 17 nyelven készültek itt nyomtatványok, a lakosság nagy többsége három nyelven beszélt.

 A kereskedőváros ellátását, a napi zöldség-, gyümölcs-, hús-, és tejellátását a környező magyarlakta falvak (mint Palota, Fót, Erzsébet) valamint a dunai útvonal falvai, városai biztosították. Később az állami hivatalok is átköltöztek a soknyelvű városba, amely igazi multikulturális metropolisszá nőtte ki magát.

Ahol a pénz, ott a hatalom.

Minden beruházás ide áramlott, az építészek neoklasszicista, neogótikus operettvárost varázsoltak a Duna két partjára, melyet birodalmi pénzügyi központnak szántak. 1919-ben Budapest színt vallott. Az 1950-es évektől a város ukázra terjeszkedni kezdett, bekebelezte a környező falvakat, városokat, miközben az ország területének 2/3-a idegen államok megszállása alá került! Gyárak, üzemek ezrei szívták magukba a mezőgazdasághoz értő vidéki lakosságot, alacsony színvonalú segédmunkát és magasabb béreket kínálva. Jellegtelen, szovjet mintájú lakótelepek épültek, melyek uniformizálták a létfeltételeket. A mikrocsalád – apa, anya, gyerekek- elszigetelődött a tágabb, biztonságot nyújtó nagycsaládtól. A létfenntartás kizárólag pénzkérdéssé vált.

Ez volt a cél.

Budapestet mára zömmel olyan identitás nélküli, apolitikus, a létéért élet-halál harcot vívó nyelvében magyar, de kultúrájában bizonytalan népesség lakja, amely anyagi viszonyait mindenekfelettinek tekinti. Ennek a lakosságnak a vidékhez való viszonya inkább lenéző, mint barátságos. Budapest a nemzetközi pénzpiacoké. Európában szinte az egyetlen olyan főváros, amelyet mindenki szabadon alakíthat, bonthat, építhet, azt tehet, amit akar.

Minden pénzkérdés csupán.

A kommunista rendszer stratégiája tehát a társadalmi együttélés normáinak szétzúzása volt.

A termelőszövetkezeti rendszer 1968 -as reformja, azaz a háztáji gazdálkodás engedélyezése anyagilag lendített ugyan a vidéken, de az 1990 utáni rendszer mindent visszavett.1990 után lényegében ismét a magyar termőföld, a magyar gazda került a célkeresztbe. Ugyan azt játszották el a globalizmus héjjái, mint 1945-ben a kommunista szövetségeseik, csak fordítva. Visszaadták ugyan az elrabolt földeket, de zsebszerződésekkel, ilyen-olyan trükkökkel nagygazdaságokat hoztak létre, amelyeknek a feladata immár nem a termelés, hanem a nemtermelés. A mesterségesen létrehozott ipari központok megszűntek, az odatelepített lakosság ellehetetlenült. A multinacionális cégek ezáltal olcsó, jól képzett munkaerőhöz jutottak a magyar konkurencia tönkretételével. Mindez a hosszútávú stratégia részeként, kormányzati támogatással történt, történik. Ezért nem meglepő hogy a magyar tulajdonú vállalkozások magukra hagyatottan küzdenek az állítólagos „versenyszférával”, akik a legmagasabb szinten használják ki a gigantikus méretű korrupciót.

 A sorsukra maradt magyarok manapság nem Bécsbe mennek cukrászdát vásárolni, hanem a multihoz polcot pakolni. Mindeközben ismeretlen külföldi vállalkozások szakismeret és referenciák nélkül fővállalkozóként külföldi cégeknek közvetítik ki a munkát.

Sógorkomás, Urambátyámos, Szegfűsnarancsos korrupció.

Ez ma Magyarországon a piacgazdaság.

A megtisztulni képtelen történelmi egyházakra is rátelepedett a jövőtől való félelem, a gazdasági összeomlás réme, a belső cenzúra.

A nyilvánvaló kormányzati cél tehát továbbra is az, hogy magyar a vállalkozások, a magyar érzelmű szellemi elit, elszigetelődjön, ki legyenek iktatva a Kárpát-medence vérkeringéséből. És a megroppantott társadalom némán tűr.

 Magyarországot 2008-ban nem csak a gazdasági válság, hanem a félelemből fakadó elvtelen kompromisszumok is fojtogatják.

 A magyar állam  mindezért nem vonható felelősségre, mert egy hódítók által kifosztott és szétvert államot nem lehet felelősségre vonni.

/ de akik ebben részt vettek igen/

 A magyar közösség jelenleg védtelen. Mi védheti meg egyáltalán ha már

 nincs KÖZgazdaság,

 nincs KÖZigazgatás, 

 nincs KÖZotatás,

nincs HONvédség,

nincs KÖZrendvédelem?

A valódi alulról szerveződő önrendelkezés. Magyarországot poraiból kell újjáépíteni. Hogyan lehet újrarendezni a támogatásokkal, segélyekkel, pályázati pénzekkel karámban tartott országot, ahol az kap kormányzati támogatást, aki nem termel, és az rokkan bele aki termel?

Társadalmi forradalommal! Elkövetkezett a tettek ideje. A nemzetközi pénzpiacok, „Budapest erődöt” bázisul használva, végső támadást indítottak a magyar vidék ellen, annak parlagon maradt munkaerő, és nyersanyag potenciáljáért. Az ellenállásra képtelen - piac, földterület, és munkalehetőség nélkül maradt - önkormányzatok fenntartása kizárólag Brüsszel kezében van, Brüsszel pedig úgy döntött, hogy vége. 600 önkormányzat jelent be csődöt heteken, hónapokon belül a költségvetési pénzek befagyasztása miatt.

A 60 évvel ezelőtt elkezdődött folyamat végéhez ért. Miközben az energia- és élelmiszerárak az egekbe szöknek, amikor a vidék gazdasága sikertörténet előtt állhatna, a falusi gazda a multitól veszi a húst!!!!

A vidék Magyarországa mára jutott el a tökéletes kisemmizettség, a teljes megalázottság állapotába. A feladat adott. Meg kell védeni a vidéket, a vidéknek meg kell védenie magát. Fel kell ismerni mindannyiunknak, hogy Budapesttől nem várhatunk csodát. Ki kell alakítanunk a magunk számára legtökéletesebb gazdasági, pénzügyi rendszereket. A vidéknek öntudatra kell ébrednie. Ha a vidék öntudatra ébred, Budapest funkcionálisan magyar város lesz, amely szolgálni fogja szaktudásával, tekintélyével az összmagyar érdekeket, ha nem, városállam marad csonkamagyarországi határával, nyolcmillió rabszolgával.

Tatár József

Rendszerváltó Fórum

Melléklet:

http://youtube.com/watch?v=zYd-7iCYazw&feature=related

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.