Szóval, mi végleg elmegyünk, szervusztok, magyarok! 

Riport

Négy erdélyi család költözött vissza szülőföldjére november óta Nagykovácsiból. Önmagában ez nem számottevő; ám ez a kistelepülés csak egy a sok közül. Megindult a visszavándorlás. Ügyvédek, akik évekig segítették a Romániából érkezett magyarok letelepedését, most a visszatelepülésükben segédkeznek. Országunk, tudomásul vesszük vagy sem, elveszítette korábbi vonzerejét. Fordul a trend: már ma is sok magyar vendégmunkást lelni Romániában. Ott tavaly tizenhat százalékos volt a reálbér-növekedés. Mindenki megtalálja a számítását.
Ferenc sok éve él nálunk. Dolgos ember, megbecsült ezermester. Mindenhez ért. Csapata mindent tud, ami egy építkezésnél kell, az alapozástól a tetőfedésig. "Amit nem tudunk, azt megtanuljuk." A munka a szenvedélye. "Kora este felmérjük, milyen munkafázisnál célszerű abbahagyni. És ha kell, csináljuk még két-három órát."
Sohasem folyamodott állampolgárságért. "Csak nem gondolja, hogy leülök kínaiak közé magyarból vizsgázni…" Most búcsúzik. Keserű monológgal.

Szervusztok, magyarok, megyünk haza! Otthon is keresünk már annyit, mint itt, és ott legalább senki se néz bennünket románnak. Eleget hallgattunk azoktól, akik a kocsmapultot támasztják egész nap, hogy mi csak amolyan megtűrtek vagyunk. Pedig mi egy szelet kenyeret sem vettünk el tőletek, mindenért megdolgoztunk, minket nem láttatok a szerszám nyelét támasztani soha.

2004. december 5. óta úgysem éreztük magunkat itthon. Kilenc évig éltünk, dolgoztunk és adóztunk itt, de tőlünk féltettétek a nyugdíjatokat. Azt hiszitek, ti vagytok a magyarok, csak mert idepottyantott titeket az Isten? December 5-én felmondtátok velünk a szolidaritást. Most március 9-én egymással is felmondjátok majd. Mert egy szelet kenyérért eladnátok az anyátokat is. Nem vagytok ti se magyarok, se mások. Csak önmagatok vagytok, s egymásnak ellenségei.

Született itt egy kislányunk a párommal, aki ugyanolyan magyar, mint mi, és hiába tettem apasági nyilatkozatot, úgy adták a kezembe a kórházban a saját gyermekemet meg az anyakönyvi papírt, hogy "apja ismeretlen". És persze ő sem lehet magyar állampolgár, mert nekünk csak tartózkodási engedélyünk van. Hát így gyártjátok ti a románokat.
Ti mindent fordítva csináltok, mint ahogy a józan ész diktálja. Panaszolkodtok a kormányra, rítok, mint a malac, de megválasztjátok, s egy tál lencséért újra megválasztanátok holnap is. A druszám elfecséreli a hazátokat. Eladják a földjeiteket, az útjaitokat, a vasútjaitokat, a kórházaitokat, eladnak mindőtöket, ti meg szótlanul tűritek.

Kormányhivatal itt jót még nem tett mivélünk. Akadékoskodtak, amiben csak lehetett. Odahaza a kormány legalább nem ellensége a románoknak. Most meg minket is várnak, sőt hívnak. Épülnek. Épül Erdély is, mégpedig gyorsan. Aki nem lusta, dolgozhat, a kormány nem üt agyon mindent.
Szóval mi megyünk, szervusztok! És fojtsátok meg egymást nyugodtan egy kanál vízben. De nélkülünk.

Lejegyezte: Nyiri János